Záróra

Sziasztok! Ma van pontosan 8 (!) hónapja, hogy nem hoztam új részt. Nagyon sajnálom, ugyanis rengeteg tervem volt ezzel a bloggal, de most mégis úgy döntöttem, hogy bezárom a blogot! Köszönöm nektek, a több mint 5000 oldalmegjelenítést, a 11 feliratkozót és a kommenteket. Ha esetleg van még kedvetek olvasni az irományaimat, az új blogomon megtaláltok! :)
Jelenlegi blogom:  http://coulditbelove-lukehemmings.blogspot.hu/

Mégegyszer köszönök mindent, imádtam ezt a blogot írni. Ölel titeket: Jade x

Sajnálom!

Rettenetesen sajnálom, amiért már 4 hónapja nem hoztam új részt, de egyszerűen nincs időm megírni a részeket! Nyáron és sűrű a programom nyaralás stb. és a másik blogommal is foglalkozni kell.. Nem sokára kirakom az új részt, remélem tetszeni fog!

10.rész ~Ennél rosszabb már nem lehet

 Kedves olvasóim! Meghoztam az új részt, amit próbáltam minnél hosszabra írni! Az elköbetkezendő hetekben megpróbálom minnél előbb hozni a részeket, hogy ne kelljen várnotok. Köszönöm a 11 rendszeres olvasót és a 4 kommentet! ♥ Jó olvasást! xx.Jade.xx

- Doktor úr! - biccentettem.
- Nos, hogy őszinte legyek Perrie nincs túl jó állapotban, úgyhogy kérem legyenek mindig vele.
- Mi történt?
- Sajnos Perrie-nél gyomorrákot diagnosztizáltak.
Nem akartam hinni a fülemnek. Nem hittem el, amit mondanak. Miért pont Perrie? Bérgyilkosok szaladgálnak London utcáin és mégis egy szegény ártatlan lány? Leültem egy székre és sírni kezdtem.
- Leigh, nyugi! Minden rendben lesz. - próbált nyugtatni Louis.
- Minden rendben lesz? Hogy mondhatsz ilyet? - kezdtem el mégjobban sírni.
- Mert tudom.
- Tudod? Hah, ne nevettess! - mondtam kissé flegmán.
- Ez egy nagyon ritka betegség fiataloknál, de jó esély van rá, hogy meggyógyul. - mondta az orvos, aki még mindig itt állt.
- Látod? Meg fog gyógyulni! - simogatta meg a hátamat Liam.
- És ti honnan tudjátok ezt olyan biztosan? Talán látnokok vagytok?
- Leigh! Megértem, hogy kiakadtál, de azért kicsit visszavehetnél! - szólt rám El.
- Te nekem ne parancsolgass, oké? Azt csinálok, amit akarok.
- Már nem azért, de neked mi bajod van? Miért vagy mindenkivel ilyen ellenséges? - támadott le mostmár Jesy is.
- Miért ti kicsit sem vagytok ki amiatt, ami Perrie-vel történik?
- De, de még sem viselkedünk úgy, mint te. Miért fontos neked ennyire Perrie? - vonta fel szemöldökét Niall.
- Mert talán a legjobb barátnőm?
- És? Nekem is, mégsem akadok ki ennyire! - vágta rá Jess.
- Ti ezt nem értitek.. - hajtottam le a fejem.
- Miről van szó Leigh-Anne?
- Semmi. Nincs közötök hozzá.- álltam fel. - Én most megyek, pihennem kell. - mondtam és elmentem.

* Louis szemszöge *

- Azt hiszem ma mindenki megőrült. - pattantam le az egyik székre.

- Srácok, nem akartok hazamenni aludni? Elég késő van és szinte egész nap itt voltatok. - mondta El.

- Én maradok. - mondta Jesy.

- Én lehet megyek. Még hazamenni se volt időm, mert legelsőnek ide jöttem. - mondta Liam.

- És a cuccod? - kérdezte El.

- A kocsiban. - mosolygott rá Liam.
- Én is megyek. - ásítottam. - Liam hazaviszel?
- Hát nem is tudom.. - mondta, mire beleboxoltam egyet a vállába. - Akar még valaki jönni? - fordult körbe.
Niall felállt, majd odalépett hozzánk. Jesy és Eleanor megrázták a fejüket. Odaléptem Elhez adtam neki egy csókot, majd elmentünk. Az út csendesen telt, senki sem beszélt. Gyorsan kitettük Niallt, majd Liam engem is kirakott és elhajtott.

* Jade szemszöge *

- Kérsz valamit inni? - kérdeztem Harryt.

- Igen, köszönöm. - mosolygott rám.

- Tessék. - nyújtottam felé a poharat. 

Elvette, majd beleivott. Pár percig még ültünk néma csendben, majd Harry az emelet felé vette az irányt. Reméltem, hogy csak a fürdőt keresi és nem a szobámba akar bemenni. Sajnos nem lett igazam, mert a szobám felé igyekezett.

- Oda nem mehetsz be! - álltam az útjába.

- Miért is? - kérdezte csábos mosollyal, amitől majdnem elájultam.

- Mert ez az én szobám. - próbáltam kerülni vele a szemkontaktust.

- És valami olyat rejtegetsz, amit nem szabad látnom? - vonta fel szemöldökét.

- Nem! - mondtam és közben a padlót bámultam.

- Miért kerülöd a tekintetem? - nevetett fel.

- Én? Miért kerülném? Dehogy is! Biztos képzelődsz. - próbáltam hazudni valamit, de nem sikerült.

- Akkor nézz a szemembe! 

- Jé, látod azt a repedést a padlón? Szólnom kell, hogy javítsák meg! - próbáltam kerülni a témát.

Harry az ujjával felemelte az államat annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. Azt hittem ott helyben elájulok. Az arcával közelített az enyém felé. Már csak pár centi választotta el egymástól ajkainkat, mire eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám, mire megráztam a fejem és berohantam a fürdőbe. Ott leültem a jéghideg kőre és gondolkodtam. Azon, hogy miért szórakozik velem Harry? Csókolgassa csak a barátnőjét. Azt se tudom, minek jött utánam. Kopogást hallottam, de nem válaszoltam. 

- Jade, bejöhetek? 

- Hagyj békén! - kiabáltam ki.

- Engedj be. - kérlelt.

- Nem! Menj el! - mondtam és a végét már szinte suttogva.

- Bemegyek! - fenyegetett, de nem érdekelt.

Kinyitotta az ajtót és leült mellém. Némán ültünk egymás mellett, ő pedig végig engem bámult. 

- Miért rohantál el? - kérdezte suttogva.

- Hogy miért? - álltam fel. - Azért, mert én nem leszek a játékszered!

- Miről beszélsz? - állt fel ő is.

- Arról, hogy egyszer kellek neked, egyszer nem! Mikor milyen kedved van, igaz? 

- Ez nem igaz!

- Már, hogy ne lenne igaz? Úgy rángatsz, mint valami rongybabát.

- Jade, ezt fejezd be!

- Mivan Harry? Fáj az igazság? Fáj azt hallani, hogy barátnőd van, de azért még mellette még ki tudja hány lányt csókokolgatsz össze-vissza?! 

- De..

- Ne szakíts félbe! Tudod én azt hittem akarsz tőlem valamit! Hogy adnál nekem egy esélyt! De hülye voltam..mert neked csak egy vagyok a sok közül. - mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon.Kifelé igyekeztem, de Harry utánam szólt.

- Várj!
- Mire?
- Mondani akarok valamit. - mondta halkan.
- Mégis mit?
- Én, azért csókoltalak meg, mert azt hiszem érzek valamit irántad!
- Azt hiszed? - vontam fel a szemöldökömet.
- Nem tudom. - motyogta.
- Tudod mit? Ha érzel valamit irántam akkor tegyél valamit vagy nem tudom, mert így csak az jön le nekem, hogy egy játékszer vagyok számodra! - mondtam, de Harry még mindig csak egyhelyben állt. - Gondoltam! - fordultam, de elkapta a kezemet és megcsókolt.
Annyira jól csókolt, hogy majdnem beleszédültem. Hosszú percekig faltuk egymás ajkait, végül levegő hiányába váltunk el. Harry rám nézett és elmosolyodott. Homlokát az enyémnek döntötte, majd megsimogatta arcomat.
- Szeretlek! - suttogta.
- Én is! - mondtam ki, amit már régóta szerettem volnaés megöleltem.

Csöngettek, mire elengedtem Harry-t és lerohantam a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót és egy fiő állt az ajtóban.
- Szia Jade! - mosolygott rám.
Azt hittem ott helyben elájulok. Ez lehetetlen! Mit keres ez itt, pont most?

9.rész ~Érzelmek

Kedves olvasóim! Meghoztam a 9. részt, ami most ( szerintem ) extra hosszú lett! De előtte még szeretném megosztani veletek az örömömet, ugyanis 3. helyezett lettem az egyik blogversenyen a 'legszomorúbb történet' kategóriában. Nagyon örülök ennek a nyereménynek! Valamint szeretném megköszönni a három kommentet és a +1 feliratkozót! És kitettem egy közvélemény kutatást, szavazzatok! :) xx.Jade.xx

____________________________________________________________________

- Nem tudom, de..de nem tudja ki vagyok. - mondtam és szememből elkezdtek potyogni a könnyek.

- Shh. Semmi baj. - ölelt magához Hazz. - Ez csak a gyógyszerek miatt van. Hidd el pár nap és újra emlékezni fog rád! - suttogta a fülembe.

- Köszönöm! - bújtam szorosan hozzá.

- Elnézést. - bökte meg valaki Harry vállát.

- Ismerjük egymást? - fordult a napszemüveges, baseball sapkás fiúhoz.

- Haver, már meg sem ismersz? - nevetett fel az illető.
- Liam? - döbbent le teljesen Harry.
- Hello Hazz! - mondta, majd megölelték egymást.
- Te, hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy csak két hét múlva jössz?
- De csak Danielle-nek el kellett utaznia, így gondoltam haza jövök.
- Szuper! - nevetett fel Hazz.
- Úgy látom te nem változtál. - tolta fejére napszemüvegét és engem vizslatott mogyoróbarna szemeivel.
- Nagyon vicces vagy! - lökte meg kicsit Harry.
- Egyébként Liam vagyok. Liam Payne. - mosolygott rám, majd a kezét nyújtotta.
- Jade Thirlwall! - fogtam vele kezet.
- És te új vagy itt?
- Igen, pár napja vagyok itt.
- Amúgy látom nélkülem is folynak az események. Perrie, hogy van? - kérdezte kicsit komorabban.
- Most már jól. Attól eltekintve, hogy enyhe emlékezetkiesése van, szóval nem emlékszik arra, hogy mi történt, sőt még pár hét is kitörlődött. - mondta Hazza.
- A szüleim mindent elmeséltek. Szörnyű! - rázta meg a fejét.
- Ha nem gond én most haza mennék, nem érzem túl jól magam. - mondtam és elindultam haza.
Gyalog indultam, mivel nincs pénzem taxira, Phil pedig nincs itthon. Az út negyedénél elkezdett szakadni az eső. Szuper. Hazaállítok csurom vizesen és fáradtan. Ennél már biztos nem lehet rosszabb. Gondoltam én, amikor egy autó belehajtott a pocsolyába, ezzel teljesen lefröcskölve engem. Ezennel kijelenthetem, hogy ez életem legeslegrosszabb napja. Megállt melletem egy fekete Range Over, majd Harry hajolt ki belőle.
- Szállj be! - mondta.
Kinyitottam az ajtót, majd beültem. Az út csendesen telt, majd végül én törtem meg a csendet.
- Miért jöttél utánam? - kérdeztem halkan.
- Mert láttam, hogy esik és tudtam, hogy gyalog vagy.
- Köszönöm. - néztem felé.
Egy pillanatra levette a szemét az útról és rám nézett. Mesés smaragdzöld szemei elvarázsoltak. Harry tekintetét újra az útra szegezte, én viszont még mindig őt néztem. Azok a göndör fürtök, a smaragzöld íriszek és a gödröcskék. Még csak most vettem észre mennyire....mennyire tökéletes. Észrevette, hogy őt nézem ezért újra rám nézett.
- Mi az, van rajtam valami? - kérdezte és a gyönyörű mosolyával ajándékozott meg.
- Nem. - mondtam és zavartan elfordultam.
Harry leparkolt a házunk előtt én pedig kiszálltam.
- Bejössz? - kérdeztem.
- Akarod, hogy bemenjek? - kérdezte édesen és pedig elpirultam.
- Nekem mindegy. - mondtam halkan és a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
Felmentem a szobámba, majd előkaptam néhány száraz ruhát. Bementem a fürdőbe és átvettem nedves ruháimat.

*Perrie szemszöge*

- Jaj, lányok! - sóhajtottam fel.

- Mi az? - jött oda hozzám Jesy.

- Mikor jön már be Zayn? - kérdeztem kissé szomorúan.

- Nem tudom. - nézett el a másik irányba. Olyan furcsa volt. A hangja halk volt és, mintha valamit titkolt volna.

- Jesy! - szóltam élesen. - Mit titkolsz előlem? 

- Én semmit! - tette maga elé a kezeit védekezőn.

Fel akartam ülni az ágyon, de hirtelen éles fájdalom hasított a hasamba. Kezeimet pocakomra kaptam, majd felkiáltottam.

- Perrie, mi a baj? - ugrott oda hozzám Leigh.
- A ha..hasam. - nyögtem ki nagy nehezen a szavakat.
- Jesy hozz segítséget! - utasította Leigh. - Nyugodj meg, mindárt jönnek az orvosok! - nyugtatott.

*Leigh szemszöge* 

- Mi történt? - rontott be az ajtón az orvos.
- Beszélgettünk, aztán egyszer csak odakapott a hasához, és kiabált, azt mondja nagyon fáj neki. - hadartam.
- Értem, most kérem menjenek ki. - mondta az orvos és szinte kilökött minket az ajtón.
- Mi történt? - pattant fel Eleanor, aki időközben érkezett.
- A hasával van valami..nem tudom! - ültem le egy székre és idegesen a hajamba túrtam.
- Liam, te mit keresel itt? - kérdezte Jesy, majd megölelte.
- Nem rég érkeztem. - mosolyodott el. - Danielle-nek el kellett utaznia. - mondta, mikor látta, hogy Jesy-vel kérdőn nézünk rá.
- Értem.
- És veled mi történt? - nézett rá Liam. - Új haj? Új stílus?
- Igen. - nevetett fel.
- Háát.. - méregette Liam.
- Mi az nem tetszik? Hát kössz. - játszotta a sértődöttet Jesy.
- Valójában azt akartam mondani, hogy borzalmas! - ugratta Liam.
- Micsoda? - pattant fel Jesy. - Szívd vissza! - mondta dühösen és Liam felé lépkedett.
- Neem! - nevetett fel Liam és elindult hátrafelé.
- Liam! Szívd vissza!
- Csak az igazság! - mondta Liam és leült.
- Liam.. - suttogtam. - Szerintem ezt most nem kellett volna. - ráztam a fejem, mikor láttam, hogy Jesy szeme könnyezni kezd.
- Tényleg ezt gondolod? Ronda vagyok? - kérdezte halkan Jesy.
- Jaj, Jess! Tudod, hogy nem úgy gondoltam.. - védte magát Liam.
- Nem, semmi gond. Legalább a szemembe mondtad. - mondta és elindult az ajtó felé. - Én most elmegyek. - fordult vissza egy pillanatra.
- Liam ez egy kicsit durva volt. - védte El Jesy-t.
- Én..én csak vicceltem! - mondta Liam szomorúan.
- Ő viszont komolyan vette!
- Arról meg nem én tehetek, hogy nem érti a viccet!  - emelte fel a hangját Liam.
- Ne veszekedjetek már! - kiáltott fel Louis. - Szerintem van fontosabb dolgunk is, mint a veszekedés és a kiabálás! Majd utána foglalkozunk ezzel a dologgal!
- Igazad van! Bocsánat. - bújt hozzá El.
Kijött az orvos én pedig rögtön odapattantam hozzá. Az arcán láttam némi sajnálatot. Remélem nincs komolyabb baj.
- Doktor úr! - biccentettem.
- Nos, hogy őszinte legyek Perrie nincs túl jó állapotban, úgyhogy kérem legyenek mindig vele.
- Mi történt?
- Sajnos Perrie.....

8.rész ~Megöllek

Félrehívtam Zayn-t és elhatároztam, hogy bármi áron kiszedem belőle, mi történt.
- Zayn végre hajlandó vagy elmondani mi történt? - kérdeztem kissé dühösen.

- Ne tartozik rád! És hagyj békén!

- Zayn! - fogtam meg a karját. - Igen is rám tartozik! Perrie a barátnőm és meg akarta ölni magát!

- Én nem bírom ezt ki mondnai. Undorító vagyok.
- Zayn kérlek!
- Szóval én..Meg..Megcsaltam.- nyögte ki, mire teljesen elképedtem.
- Hogy mit csináltál? - kérdeztem döbbenten. 
- Sajnálom!
- Sajnálod? Csak ennyit tudsz kinyögni? - ordítottam.

- Miért mit csináljak üljek be egy kocsmába és igyam magam holt részegre? - kérdezte és már szinte ő is kiabált.

- Talán akkor látszana, hogy egy kicsit is sajnálod, ami történt! - vetettem oda durván.

- Mi ez a kiabálás? - jött oda Jade.

- Semmi, menj el! - utasította Zayn.

- Nem, maradj! Hallgasd meg mit művelt Zayn. - mondtam.

- Menj el! - kiabált Zayn.

- Hívd ide a többieket is! - húztam gúnyos mosolyra a számat.

- Mire jó ez neked Leigh-Anne? Ha megtudják megutálnak. Ezt akarod? - kérdezte Zayn már kicsit nyugodtabban.

- Igen, ezt akarom!

- Itt  vagyunk, mi olyan fontos? - kérdezte Harry.

- Zayn megcsalta Perrie-t! - mondtam.

- Hogy mit csináltál? - kérdezte Jesy.

- Jól hallottad!

- És, azért akarta...., mert te... - értetlenkedett Jade.

- Igen. - bólintottam.

- Megöllek te szemét! - ugrott volna neki Jade, de Hazz és Louis megfogták. - Engedjetek el!

- Jade nyugodj le! - próbálta nyugtatni Jesy.

- Nem nyugszom meg! Előbb megölöm! - nézett szúrósan Zayn-re, közben ficánkolt a fiúk karjaiban.

- Én inkább megyek. - mondta Zayn és sietősen távozott.

- Szemét állat! - kiabált utána Jade.
Most, hogy tudjuk valójában, miért akarta Pezz megölni magát, mindenki eléggé haragszik Zayn-re. Eléggé? Inkább nagyon. Már elég régóta várakoztunk, hogy végre bemehessünk hozzá. Nem sokkal később egy nővér jelent meg előttünk.
- Felébredt, de még eléggé kába a sok gyógyszertől. Bemehetnek, de maximum hárman.
- Köszönjük. - mosolyogtam. - Fiúk nem lenne baj, ha először mi mennénk be? - fordultam hozzájuk.
- Nem, dehogy. Menjetek. - mosolygott Niall.
Beléptünk a kórterembe, ahol az ágyon ott feküdt Perrie.
- Szia. - köszönt halkan Jesy.
- Sziasztok. - mosolygott ránk.
- Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva.
- Már jobban. Csak még nagyon gyenge vagyok.
- Egy-két nap és teljesen rendbe jössz.
- Remélem. És ő kicsoda? - mutatott Jade-re.
- Jade. Tudod, a testvérem. Nemrég jött ide.
- Jaj Jesy, nem tudsz átvágni. Tudom, hogy nincs testvéred. - nevetett fel Pezz. - Amúgy Perrie vagyok. - nyújtotta a kezét Jade-nek.
- Tudom, ismerjük egymást. - nézett furán Jade.
- Nem rémlik, hogy ismernélek. - ráncolta össze szemöldökét Jade.
Döbbenten néztem össze Jesy-ve, Jade pedig a sírás határán állva kiment
- Áruljátok már el ki volt ez a csaj?! - mondta Perrie.
- Mindegy, nem lényeges. - mondtam halkan.

*Jade szemszöge*

Ezt nem hiszem el. Perrie nem emlékszik rám. De ez egyátalán lehetséges? Könnyeimet visszatartva léptem ki a kórteremből, ahol a fiúk voltak. El akartam menni, de Harry megfogta a karomat.

- Minden rendben Jade? - kérdezte.

- Persze, igen. - mondtam és vágtam egy kamu mosolyt.

- Ne hazudj! - nézett a szemembe.

- Perrie nem emlékszik rám. - mondtam halkan.

- Az, hogy lehet? - kérdezte Lou.

- Nem tudom, de..de nem tudja ki vagyok. - mondtam és szememből elkezdtek potyogni a könnyek.

- Shh. Semmi baj. - ölelt magához Hazz. - Ez csak a gyógyszerek miatt van. Hidd el pár nap és újra emlékezni fog rád! - suttogta a fülembe.

- Köszönöm! - bújtam szorosan hozzá.

- Elnézést. - bökte meg valaki Harry vállát.

- Ismerjük egymást? - fordult a napszemüveges, baseball sapkás fiúhoz.

- Haver, már meg sem ismersz? - nevetett fel az illető.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Meghoztam a kövi részt. Sajnálom, hogy ennyi késéssel és talán nem ezt lett az eddigi legjobb réész :/ Remélem, azért valamennyire tetszik! Komiba várom a véleményeket, hogy szerintetek ki lehet az a fiú, aki a végén megjelent a kórházban? Egy kis segítség: ezentúl végig szerepelni fog a történetben és nagyon jóba van a többiekkel! :) Sietek a kövivel! xx.Jade.xx

 

7.rész ~Kórház

Sziasztok! :) Először is szeretném megköszönni nektek az 5 feliratkozót, a 3 kommentet és a több mint 1200 oldalmegjelenítést! Hihetetlen boldog voltam, mikor feljöttem és ezt láttam! :)♥ Remélem tetszeni fog az új rész, ami nagyon hosszú lett! xx.Jade.xx

Benyitottam Zayn szobájába. Bár ne tettem volna. Amit láttam megdöbbentett. Éreztem hogy egy-két könycsepp lefolyik az arcomon..Zayn ott csókolózott egy másik lánnyal. Teljesen lefagytam, nem hittem a szememnek. Zayn észrevett, majd ellökte magától a lányt. Megfordultam és épp ki akartam menni, de megfogta a karomat.
- Perrie várj én megmagyarázom. - mondta.
Nem válaszoltam, csak pofon vágtam. A lány odasietett hozzá és megsimogatta az arcát.
- Zayn jól vagy? Menj innen te ringyó! - szegezte rám a tekintetét.
- Utolsó szemét! Soha többé nem akarlak látni! - céloztam a mondandómat Zayn-nek.
Kifutottam a házból, a könnyeim szüntelenül potyogtak. Nem akartam hazáig sétálni kisírt szemekkel, inkább fogtam egy taxit. Kb.10 percet kellett várnom, hogy érkezzen egy, mivel Zayn a város olyan részén lakik, ahol alig jár taxi. Lediktáltam a címemet, majd elindultunk. Az úton végig bámultam ki az ablakon. Mikor megérkeztünk a házunkhoz kifizettem a fuvart, majd az ajtónkhoz sétáltam. Reméltem, hogy senki sincs itthon, nem akartam, hogy így lássanak.
- Megjöttem! - mondtam egykedvűen.
Nem kaptam válasz. Legalább ez a jó a mai napban, egyedül lehetek. Felmentem a szobámba. Leültem az ágyra. [Zene:KATT!] A szobám tele volt a Zayn-nel közös képeinkkel. Odasétáltam a szekrényemhez és kezembe vettem a fényképeket. Az első kép a legelső randinkon készült, Zayn egy étterembe vitt. Hihetetlenül romantikus volt. Akkor szerettem bele igazán. A második és harmadik tavaly, amikor elmentünk a Buckingham Palotához és felültünk a London Eye-re. Zayn unta az egészet, mivel ő már legalább ezerszer ült rajta, de én még egyszer sem. A negyedik tavaly nyáron készült, mikor kimentünk a tengerpartra és Zayn-nel a vízben szórakoztunk. Az ötödik pedig..Az nem rég készült, mikor Zayn odaadott egy nyakláncot és ezt mondta: "Soha nem felejtelek el. Mi mindig együtt leszünk." Ennyit érnek a szavai. Egy hazug dög. Könnyeim újra potyogni kezdtek. Kimentem a fürdőbe és belenéztem a tükörbe. Rémesen festettem, a sminkem elkenődött, a szemeim vörösek voltak.
- Kik érdekel! Úgy sem kellek senkinek! - mondtam ki hangosan a gondolataimat.
Mindenkinek csak játékszer vagyok. Fejemben visszhangzott a sok fájó szó, amit az elmúlt években mondtak nekem. "Szánalmas ribanc." "Te csak egy vagy, a sok barbie baba között!" "Hülye szőke." Szemeimből egyre jobban folytak a könnyek, majd lerogytam a padlóra. Pár percig ültem a hideg járólapon, majd rájöttem valamire. Nincs értelme, hogy többé éljek már. Felálltam, kinyitottam a gyógyszeres szekrényt és elővettem belőle egy doboz gyógyszert. Kibontottam és kiöntöttem őket a tenyerembe. Lassan a számhoz emeltem őket és beletettem, majd lenyeltem őket. Szörnyen keserű ízük volt. Le akartam menni, hogy igyak valamit, de a lépcsőnél elvesztettem az egyensúlyomat. Éreztem, hogy fejem koppan a fán, majdminden elsötétült. [Zene állj]

*Leigh-Anne szemszöge*

Miután hazaértem ledobtam a táskámat, felemntem a szobába és ledőltem az ágyra. Teljesen kikészített a mai nap. Semmi másra nem vágytam, csak egy kis pihenésre. Kb.2 percre volt csukva a szemem, mikor csipogott a telefonom. Ezt nem hiszem el! Mérgesen felkaptam a telefonom és megnéztem ki küldött SMS-t. 

- "Leigh Anne kérlek menj át Perrie-hez, most!" - írta Zayn.

- "Mi történt?" - írtam vissza neki.

- "Az mindegy, csak siess!!"

Felkaptam a táskámat és lesiettem a lépcsőn. 

- Sarah elvihetem a kocsid? - mentem oda nővéremhez.

- Attól függ, mire kell. - mosolygott rám.

- Egy barátnőm lehet bajban van, kérlek!

- Jól van, tessék. - dobta ide a kulcsot. 

Bepattantam az autóba, majd őrült gyorsan siettem Perrie-hez. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire odaértem. Talán azért, mert három piros lámpát kellett végigvárnom. Leparkoltam, majd az ajtóhoz rohantam. Csengettem, de senki nem nyitott ajtót.

- Perrie! - dörömböltem be az ajtón. - Perrie nyisd már ki, Leigh-Anne vagyok! Perrie! - ordítoztam, mint egy félőrült. Felhívtam és hallottam, ahogy bent csörög a telefonja. Akkor csak itthon van. Körbefutottam a házukat, mert eszembe jutott, hogy a hátső bejáratot mindig nyitva hagyják. De pechemre ép most zárva volt. Felhívtam Zayn-t. 

- Gyerünk vedd már fel,gyerünk! - mondogattam magamban.

- Igen? - vette fel végre a telefont.

- Zayn van kulcsod Perrie-ékhez?

- Igen.

- Akkor most azonnal gyere ide! - mondtam neki idegesen.

- Máris ott vagyok! - mondta és letette.

Zayn ideért és rögtön rohant az ajóhoz. Elfordította a kulcsot a zárba, majd benyitottunk.

- Perrie! Perrie itt vagy? - kiabáltam.

- Leigh ide! - kiabált Zayn a nappaliból.

Perrie ott feküdt a lépcső aljánál, eszméletlenül és vérzett a feje. Nem bírtan ki és kicsordult néhány könnycsepp a szememből. Szörnyű votl így látni. Rögtön hívtuk a mentőket és vártuk míg ideérnek.  Meghallottam a sziréna hangot, ami egyre hangosabb lett. Megérkeztek a mentősök, Perrie-t hordágyra tették és elhajtottak. Bepattantam a kocsiba és már indultam volna, mikor Zayn az ablakhoz hajolt.

- Jöhetek én is? -kérdezte. Nem válaszoltam csak bólintottam. Az út némán telt, míg végül megszólaltam.

- Zayn mi történt? - kérdeztem tőle halkan. 

- Egy szörnyeteg vagyok..Miattam van ez az egész! - mondta idegesen.

- Mit csináltál? - kérdeztem egy pillanatra felé fordulva.

- Nem mindegy neked? - kérdezte indulatosan.

- Csak kérdeztem. - mondtam halkan. - Elővenéd a táskámból a telefont?

- Tessék. - nyújotta.

Gyorsan bepötyögtem a betűket, majd elküldtem Jade-nek, Jesy-nek, Niall-nek, Harry-nek és Louis-nak. Beparkoltam a kórházhoz, majd kiszálltunk és bementünk. Odaléptünk az iformációs pulthoz.

- Jó napot hölgyem! - köszöntem. - Egy lányt keresünk, nemrég hozták be, a neve Perrie Edwards.

- A folyosó végén balra és ott az utolsó ajtó.

- Köszönjük! - mondtam és már ott is hagytuk.

Végig rohantunk, mikor odaérttünk az orvos lépett ki az ajtón. Kicsit furán nézett ránk, mondjuk nem csodálom. A sok futástól kifáradtam és lihegtem és a hajam is szanaszét állt. Zayn sem volt jobb állapotban. 

- Jó napot doktor úr! Mi van Perrie-vel? - kérdeztem.

- Nagy szerencséje van! Még időben behozták, ezért időben ki tudtuk mosni a gyomrából a káros anyagokat.

- Elnézést, de milyen káros anyag volt a gyomrában?

- Rengetek gyógyszer. Tudnak valami olyanról, ami nagyon megrázta az elmúlt napokban/órákban és véget akart vetni az életének?

- Nem doktor úr.

- Értem. Nemsokára bemehetnek hozzá. - mondta, majd távozott. Lefagytam. Perrie meg akarta ölni magát? Micsoda? Zayn valami nagyon rosszat tehetett, ha Pezz így kiakadt. Megérkeztek a többiek.

- Mi történt? - kérdezte Jade.

- Perrie..

Részletesen elmeséltem mindent, ami ma történt a többiek pedig tágra nyílt szemekkel bámultak. Félrehívtam Zayn-t és elhatároztam, hogy bármi áron kiszedem belőle, mi történt.

- Zayn végre hajlandó vagy elmondani mi történt? - kérdeztem kissé dühösen.

- Ne tartozik rád! És hagyj békén!

- Zayn! - fogtam meg a kadját. - Igen is rám tartozik! Perrie a barátnőm és meg akarta ölni magát!

- Én nem bírom ezt ki mondnai. Undorító vagyok.

- Zayn kérlek!

- Szóval én..Meg..Megcsaltam.- nyögte ki, mire teljesen elképedtem.

6.rész ~Mit tettél?

Sziasztok! :) 

Nagyon-nagyon sajnálom hogy rég nem hoztam új részt! :(  Remélem kárpótollak titeket ezzel a résszel. Köszönöm a 2 komit, a 4 feliratkozót és a több, mint 900 oldalmegjelenítést! :) Jó olvasást! xx.Jade.xx

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
          -------------------------------------------------------------------------------------------------

Bemondta a hangosbemondóba a neveket és,hogy jöjjenek az irodába.Vártuk míg megérkeznek.Pár perccel később kopogtak,majd bejöttek az ajtó az említett személyek.
- Gondolom mind tudjátok miért vagytok itt. Most egyesével meghallgatlak titeket. Jade és Perrie maradnak a többiek kimennek! - utasított.
Leigh-Anne, Jesy, Niall és Barbara kimentek az ajtón. Teljesen ideges voltam, hiszen nem rúghatnak ki. Az szörnyű lenne! Most jöttem ide és máris kirúgnak.
- Szóval Perrie kérlek meséld el mi történt.
Perrie elmesélte ugyan azt, amit én az igazgatónő pedig csak bólogatott. Utána Niall jött be és ő is elmesélte ugyan ezt. Az igazgató behívott mindenkit.
- Nos, nem tudom mi legyen.. - kezdett bele én pedig, remegve vártam mit mond. - Meghallgattam két szemtanút, de elgondolkodtam azon is, hogy mi van ha hazudtok!? Hisz mind Jade barátai vagytok. Akár össze is beszélhettetek.
- Elnézést igazgatónő, de nem értem! - mondta Niall. - Hogy beszélhettünk össze, ha nem tudtuk Jade mit mond? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Ide figyeljen Mr.Horan! Maga így nem beszélhet velem! Most már biztosan tudom, hogy valami hazugság van a dologban!
- Látom, hogy csak Barbara-t akarja védeni! Értem én, hiszen az apja a maga barátja, nemde?
- Mr.Horan ha nem fejezi be magát is kirúgom!
- Hogy érti, hogy őt is? -kérdeztem és éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban kezd verni.
- Úgy értem, hogy ki vagy rúgva! - kiabált rám.
A szemeim megteltek könnyekkel, s éreztem, hogy végigfolynak arcomon.
- Igazgatónő biztos meg tudjuk beszélni higgadtan! - mondta Jesy.
- Tán meg akarjátok mondani, hogy mit tegyek? Tudtommal én vagyok az igazgató és Jade ki van rúgva!
Fel sem fogtam mi történt, csak sírtam és sírtam. Perrie-ék odajöttek hozzám és megöleltek, majd kivonultunk az irodából. Néma csendben baktattunk a folyosón, senki sem szólt egy szót sem. Elindultunk hazafelé, s mikor a házunkhoz értünk megtorpantam. Nem akarok bemenni. Hatalmasat fognak bennem csalódni. Hogy nézek így a szemükbe? Megütöttem valakit. És kirúgtak..
- Jesy én nem akarok bemenni! - álltam meg a kapu előtt.
- Nem lesz semmi baj! Itt vagyok melletted!
- De..
- Nincs semmi de! Minden oké lesz!
- Jó. - bólíntottam és bementem.
- Megjöttünk! - kiabálta Jesy.
Nem jött válasz. Felmentünk az emeletre, de sehol senki. Lementünk és a hűtőn találtunk egy cetlit. "Lányok! Sajnáljuk, hogy nem szóltunk, de közbejött valami el kellett utaznunk! Vigyázzatok magatokra! Puszi: Anya és Apa. Pont most utaztak el, remek.
- Én elmegyek aludni. Sok volt ez nekem mára. - mondtam és elindultam az emeletre.

*Perrie szemszöge*

Hihetetlen, ami ma történt! Szegény Jade, nagyon rossz lehet most neki. Suli után semmi kedvem nem volt haza menni, ezért elmentem Zayn-hez. Ma nem volt suliba, mivel "beteg". Na jó, igazából kicsit tényleg rosszul volt. De ki tudja lehet csak tettette. Mielőtt befordultam az utcába eszembe jutott, hogy viszek neki egy kis nasit. Bementem a boltba és vettem mindenféle édességet. Zaynie kedvenc csokiját, chipset, nutellát, meg vettem egy kis epret a nutellához. Édességmérgezést fogunk kapni, az biztos.
- Köszönöm! - mondtam a kasszában ülő hölgynek, majd távoztam a boltból.
Befordultam Zayn-ék utcájába és elsétáltam az utolsó előtti házig. Utálom, hogy ilyen messze lakik, és még jogsim sincs, hogy legalább kocsival jöjjek. Kinyitottam a kaput, majd elsétáltam az ajtóig. De visszasétáltam, mert megakadt a szemem valamin. Új kocsija van. Nem is említette Zayn. Mondjuk nem hiszem, hogy az övé lenne, mert tűzpiros színe van. Lehet itt van a nővére. Mindegy. Bementem az ajtón, levettem a kabátomat meg a cipőmet. A nappaliba és a konyhába nem volt senki. Meg akartam lepni, ezért halkan felmentem a lépcsőn. Benyitottam Zayn szobájába. Bár ne tettem volna. Amit láttam megdöbbentett. Éreztem hogy egy-két könycsepp lefolyik az arcomon..